ÍZE VAN A SÓNAK

Íze van a sónak, értelme a szónak,

hidege a hónak, tüze a jó lónak,

feneke a tónak, jutalma a jónak.

A katolikus hit

A keresztény hit kiindulópontja történelem.

Tibériusz császár uralkodásának 15. esztendejében (i.sz. 27. október 1-jétől kezdődő év) egy János nevű ember a Jordán folyó torkolatvidékénél hirdette, hogy már nagyon közel van a zsidó nép által várva várt Messiás érkezésének ideje. Ezért hallgatóit bűnbánatra szólította föl és a bűnbánat jeleként a folyó vízében alámerítve „megkeresztelte” őket.

A mi időszámításunk szerinti 28. év kezdetén Jézus, a názáreti ács is Jánoshoz ment, hogy a bűnbánat e keresztségét fölvegye. János pedig kijelentette hogy Jézus az, akinek érkezéséről beszélt.

A következő két évben Jézus bejárva a zsidók lakta városokat és falvakat tanított és csodás jótetteket vitt végbe. Sokan hittel hallgatták és jóságáért szerették őt.

Főként a nép vallási vezetői között voltak, akik Jézust csalónak tartották.

Ellenségei őt i.sz. 30. év április 6-án, csütörtökön éjszaka, a szoros tanítványi körhöz tartozó, Júdás nevű besúgó segítségével titokban elfogták, majd – mint hamis prófétát – halálra ítélték; pénteken átadták a római helytartónak azzal a váddal, hogy a nép lázítója. Pilátus Jézust ártatlannak találta, mégis keresztre feszíttette.

Jézus meghalt, eltemették, de vasárnap hajnalban, április 9-én, a gondosan őrzött sírból eltűnt Jézus holtteste. A tanítványok közül többen - a vértanúság árán is - tanúsították, hogy életre támadt a halálból; találkoztak, beszéltek, együtt ettek vele, és parancsot kaptak tőle, hogy tanítsanak minden népet mindarra, amit tőle láttak és hallottak, s kereszteljék meg őket az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. És Jézus legbizalmasabb barátai, az apostolok vezetésével tovább gyarapodott a tanítványok közössége, az Egyház.

A krisztusi hit

Nagypénteken Jézus azt mondta Pilátusnak, hogy azért jött, hogy tanúságot tegyen az igazságról. Aki elfogadja az ő tanúságát, elhiszi, amit Istenről, önmagáról és rólunk, emberekről szavaival és életével tanított, és, aki ezen igazságok fényében él, az keresztény hívő, az lehet élő tagja Jézus Krisztus Egyházának.

Az Egyház közössége immár kétezer éve hiszi és őrzi, valamint csorbítatlanul átadja a Jézus Krisztus által ránk hagyott igazságokat azoknak, akik befogadják azt. (Isten legelőször is az igazság szeretetét ébreszti fel azok szívében, akiket elkezd keresni Ő, a jó Pásztor). 

A következőkben – VI. Pál pápa tanítása alapján – röviden összefoglaljuk, amit hisz Krisztus Egyháza.

Teremtőről

Hiszünk az egy Istenben, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. Ő teremtette a látható dolgokat, mint ezt a világot is, amelyben élünk. És Ő teremtette a láthatatlan valóságokat, ahová tartoznak a tiszta szellemek, akiket angyaloknak hívunk. Ő teremti minden egyes ember szellemi, halhatatlan lelkét.

Isten tulajdonságairól

Hiszünk az egy Istenben, aki teljességgel egy az Ő legszentebb lényegében és minden más tökéletességében: mindenhatóságában, mindentudásában, gondviselésében, akaratában és szeretetében. Ő az „aki van” – mint Mózesnek kinyilatkoztatta. És Ő maga a Szeretet – ahogy János apostol tanította.

Szentháromságról

Isten kinyilatkoztatja nekünk magát, mint Atyát és Fiút és Szentlelket, akinek örök életében részesülünk a kegyelem (malaszt) által: e földön a hit homályában, halálunk után pedig az örök világosságban.

A három isteni Személy, akiknek mindegyike ugyanaz az isteni Lényeg, egymáshoz való örök kapcsolatban alkotja a szentséges Isten legbelső életét, mely végtelenül felülmúl mindent, amit emberi elme megérteni képes volna.

Hiszünk tehát az Atyaistenben, akitől öröktől fogva születik a Fiú. Hiszünk a Szentlélekben, a teremtetlen Személyben, aki az Atyától és a Fiútól, mint az Ő örök Szeretetük származik. Így a három isteni Személyben (kik egyaránt öröktől fogva valók és egyenlők) megvalósul a teljességgel egy Isten élete és boldogsága.

Jézus Krisztus személyéről

Hiszünk a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, az Isten Fiában. Ő az örök Ige, aki az Atyától öröktől fogva születik, és aki az Atyával egylényegű. Minden Őáltala lett.

Ő megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett. Istensége szerint az Atyával egyenlő, embersége szerint kisebb az Atyánál. Egy személyben van meg benne a két természet (isteni és emberi), összekeveredés nélkül, ami nem is volna lehetséges.

Jézus Krisztus művéről

Jézus Krisztus megismertette velünk az Atyát; szavaival és példájával megtanított bennünket az igaz szeretetre Isten és ember iránt.

Jézus szenvedett Poncius Pilátus alatt: Ő az Isten Báránya, magára vette a világ bűneit, a keresztfára szögezve meghalt értünk, hogy vére váltságán szerezze meg a mi megváltásunkat. Eltemették, de harmadnapra saját erejéből föltámadt. Halála után alászállt a holtak honába („poklokra”), hogy az őelőtte élt igazakat kiszabadítsa. Föltámadásával bennünket is fölemelt, hogy az isteni életnek, vagyis a kegyelemnek részesei legyünk.

Jézus Krisztus második eljöveteléről

Fölment a mennybe, de újra eljön majd megítélni élőket és holtakat, mindenkit érdemei szerint.

Az örök életre (mennyországba) kerülnek azok, akikben Isten szeretete és jósága visszhangra talált, míg a soha el nem múló örök tűzre (pokolba) jutnak azok, akik ezt a szeretetet és jóságot életük utolsó pillanatáig visszautasították.

Az Ő országának soha nem lesz vége.

 A Szentlélekről

Hiszünk a Szentlélekben, Urunkban és Éltetőnkben, akit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk. Ő szólt a próféták szavával, őt küldte el nekünk Krisztus feltámadása és az Atyához való felmenetele után.

Az Egyházat a Szentlélek világosítja meg, élteti, őrzi és kormányozza.

Az ember, ha Krisztus alázatát követi, a Szentléleknek a lélek bensejéig hatoló működése erejével tökéletessé válhat.

 Isten Szent Anyjáról

Hiszünk, hogy a boldogságos, mindenkor szűz Mária a megtestesült Igének, Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak édesanyja. Fiának érdemeire való tekintettel kiválóbb módon részesült a megváltásban, mentes volt az áteredő bűn minden foltjától, és messze minden más teremtmény fölött részesült a kegyelemben.

A boldogságos, szeplőtelen, szűz Máriát – akit szoros és felbonthatatlan kötelék kapcsol a megtestesülés és megváltás misztériumához – földi életének befejezése után Isten testével és lelkével fölvette a mennyei dicsőségbe. A halálból feltámadott Fiához hasonulva előre jelzi az igazak eljövendő boldogságát.

Hisszük, hogy Isten szentséges Anyja, az új Éva, anyja az Egyháznak is: anyai gondoskodással törődik Krisztus Testének tagjaival, közreműködik abban, hogy a megváltott emberek elnyerjék és növeljék lelkükben az isteni életet.

Az áteredő bűnről

Hisszük, hogy Ádámban mindannyian elbuktunk. Ez azt jelenti, hogy a mindannyiunkban közös emberi természet az Ádám (első ember) által elkövetett eredeti bűn következtében megsérült állapotba került. Ez az állapot nem azonos azzal, melyben ősszüleink kezdetben éltek – nem ismervén a rosszat és a halált. A bukott emberi természet elveszítette azt a kegyelmet, mely azelőtt ékesítette, és természetes képességeiben is megsérült (az értelem elhomályosult, az akarat rosszra hajló lett), valamint a halál uralma alá került. Ezt a bukott természetet örökli minden ember, és éppen ezért minden ember bűnben születik a világra (ez az áteredő bűn).

A megváltásról és megigazulásról

Hisszük, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus a kereszt áldozatával megváltott bennünket az áteredő bűntől és minden személyes bűnünktől. (De nem szabadított meg az áteredő bűn egyes következményeitől, mint a szenvedés, a halál, vagy a rosszra hajló akarat.)

Az Egyház kettős természetéről

Hiszünk az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházban, amelyet Jézus Krisztus Péterre, a Sziklára épített.

Az Egyház Krisztus Titokzatos teste: látható társaság hierarchikus szervezettel, de ugyanakkor lelki közösség is. Az Egyházban folytatódik minden korok embere számára a megváltás műve és fájdalma. Az Egyház tökéletes beteljesülése az idők végezetén a mennyei dicsőségben valósul meg.

Az Egyház szent voltáról és az apostoliságról

Az Egyház szent, még ha bűnösök is tartoznak hozzá. Azért szent, mert élete a kegyelem élete. E kegyelem erejéből szentelődnek meg tagjai, ha akarják. Ha viszont elutasítják maguktól a kegyelem forrását, akkor bűnökbe és gyarlóságokba esnek. Az Egyház bűnbánatot tart a vétkekért, amelyekből Krisztus vére árán és a Szentlélek ajándékából hatalma van gyermekeit kiemelni (vö. bűnbocsánat szentsége).

Az Egyház az apostolok alapzatára van építve; az ő mindig élő szavukat és pásztori hatalmukat közvetíti a századok során hűséggel, Péter utódjában (Róma püspöke) és a vele közösségben levő püspökökben.

Az egyházi tanítóhivatalról

A Szentlélek állandó segítségével az Egyház feladata, hogy őrizze, tanítsa, értelmezze és hirdesse az igazságot. Azt az igazságot, amelyet a próféták még csak homályban láttak, de amelyet Isten Jézus Krisztus által tökéletesen kinyilatkoztatott minden embernek.

Hisszük mindazt, amit az Istennek leírt (Biblia) és áthagyományozott szava mond, és amit az Egyház akár ünnepélyes kijelnetéssel, akár rendes és egyetemes tanítóhivatala útján hívés végett előad.

Az Egyház üdvösség-közvetítő szerepéről

Hisszük, hogy az Egyház szükséges az üdvösséghez. Egyedül az egy Krisztus az üdvösség közvetítője és útja, ő pedig Testében, vagyis az Egyházban van jelen számunkra.

Isten üdvözítő szándéka azonban minden emberre kiterjed. Akik tehát Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát saját hibájukon kívül nem ismerik, Istent azonban őszinte szívvel keresik, akaratát pedig lelkiismeretük szavára hallgatva, a kegyelem hatására teljesíteni törekszenek, azok is láthatatlan módon Isten népéhez tartoznak, és elnyerhetik az üdvösséget. Számukat egyedül az Isten tudja (vö. keresztség szükségessége).

A szentségekről

Jézus Krisztus a szentségek közvetítésével építi Egyházát.

A szentségek Krisztus által alapított és Egyházára bízott jelek, melyek az ember számára kegyelmet közvetítenek. (A jel részben anyag, mint a víz, kenyér, bor, olja; részben látható-hallható cselekmény, mint kézrátétel, megkenés, kimondott szó stb.) A szentségek a Szentlélek közreműködésével látható formában közvetítik a láthatatlan kegyelmet (isteni életet, természetfölötti segítséget).

Keresztség:

Az első és legszükségesebb szentség. A többi szentség érvényes felvételének feltétele.

Tényleges alakjában vagy legalább vágy formájában szükséges az üdvösséghez.

Az embert mind az áteredő, mind a személyes bűn szennyétől tisztára mossa. Általa az ember Isten gyermekévé születik újjá és eltörölhetetlen jeggyel Krisztushoz hasonlóvá válva az Egyház tagjává lesz.

A keresztség a gyermekeknek is kiszolgáltatható, akiknek személyes bűnük még nincs. A gyermekek születésükkor ártatlanságuk ellenére nélkülözik a természetfölötti kegyelmet, de a keresztségben  újjászületnek vízből és Szentlélekből Jézus Krisztus isteni életére.

Bérmálás:

A már megkereszteltek megerősítése a Szentlélek ajándékaival, ami által erőt és küldetést kapnak, hogy Krisztus tanúi legyenek az Egyházban és a világban.

Oltáriszentség:

Jézus áldozati teste és vére a kenyér és bor színe alatt.

Bűnbocsánat:

E szentségben azok a hívők, akik a gyóntató papnak megvallják bűneiket, és megbánva azokat meg akarnak változni, a gyóntató által adott feloldozás révén elnyerik Istentől bűneik bocsánatát s egyszersmind kiengesztelődnek az Egyházzal, melyet bűneikkel megsebeztek.

A halálos bűnéről tudó hívő – rendes körülmények között – csakis e szentség által engesztelődhet ki Istennel és az Egyházzal.

Betegek kenete:

E szentséggel az Egyház a veszélyes betegségben szenvedő híveit Krisztusnak ajánlja, hogy megenyhítse és megmentse őket.

Egyházi rend:

Általa Isten az erre kiválasztott férfiakat eltörölhetetlenül megjelöli és arra szenteli, hogy Krisztus személyében teljesítsék a tanítói, megszentelői és kormányzói feladatot, pásztor módjára gondoskodván Isten népéről.

Házasság:

Ez a szentség egy megkeresztelt férfi és egy megkeresztelt nő házassága, azaz életre szóló felbonthatatlan szeretetközössége.

Az Oltáriszentségről és a  szentmise-áldozatról

Hisszük, hogy a misében, amelyet a pap, mint Krisztus személyének képviselője, az egyházi rendben kapott szentségi hatalmával bemutat, és amelyet Krisztusnak és az ő titokzatos Teste tagjainak nevében felajánl, valósággal megújul a Kálvária áldozata, és szentségi módon megjelenül az oltáron.

Hisszük, hogy az utolsó vacsorán az Úrtól megszentelt kenyér és bor az ő Testévé és Vérévé változott át, amelyet kevéssel utóbb a keresztfán áldozott fel értünk.

Az Úr jelenlétéről az Oltáriszentségben

Hisszük, hogy a pap által konszekrált (szentmisében az Úr utolsó vacsorán mondott szavaival megszentelt) kenyér és bor átváltozik a mennyben dicsőségesen uralkodó Krisztus Testévé és Vérévé. Hisszük, hogy a kenyér és a bor külső színei alatt, bár érzékeink számára semmi sem változott, titokzatos (misztikus) módon ugyan, de mégis igazán valósággal, lényegileg jelen van az Úr. Tehát a feltámadt Jézus, istenségével és emberségével, testével és vérével, egészen és osztatlanul van jelen, mindkét szín alatt. Így rendelte ezt Ő maga, aki táplálékunkká akart lenni, minket pedig Misztikus Testének kötelékében  egymáshoz akart kapcsolni.

Ez a jelenlét a szentmise-áldozat bemutatása után is megmarad az Oltáriszentségben, amelyet a tabernákulumban, mint templomaink élő szívében őrzünk. Ennél fogva édes kötelességünk, hogy tisztelettel vegyük körül és imádjuk a szent Kenyérben magát a megtestesült Igét, aki jelen van itt előttünk, anélkül, hogy elhagyná a mennyet.

A lélek halhatatlanságáról és a tisztítóhelyről

Hiszünk az örök életben. Hisszük, hogy a Krisztus kegyelmében megholtak lelkei az Isten népéhez tartoznak, akár még a tisztítóhely tüzében kell tisztulniuk, akár rögtön a mennybe kerültek a halál után, mint a jobb lator. Ez az állapotuk azonban teljességgel megszűnik a feltámadás napján, mikor ezek a lelkek ismét egyesülnek testükkel.

Az üdvözültekről

Hisszük, hogy az a sok lélek, akik Jézussal és Máriával együtt van a mennyben, az égi Egyházat alkotja, és az örök boldogság részese. Látják Istent úgy, amint van. Különböző mértékben ugyan, de az angyalokkal együtt ők is részesülnek annak az isteni hatalomnak gyakorlásában, mely a megdicsőült Krisztust illeti: közbenjárnak értünk és testvéri gondossággal segítik gyarlóságunkat.

A szentek közösségéről

Hisszük, hogy az összes keresztények (azok, akik még a földön vándorolnak, és azok is, akik már a mennyei boldogság részesei) mindnyájan egy Egyházat alkotnak, és hisszük, hogy ebben a közösségben mindig körülvesz minket az irgalmas Istennek és az ő szentjeinek szeretete, kik mindig készséggel meghallgatják kéréseinket.

Ezt a hitet valljuk, ez a remény erősít, így várjuk a holtak föltámadását és az örök életet.